Az ember és a méhek kapcsolata a történelem előtti időkig nyúlik vissza. A mézgyűjtés legrégebbi nyoma a kőkorszakból való. Egy 20.000 éves spanyolországi barlangrajzon két emberi alakot láthatunk amit egy sziklarepedésben élő méheket igyekeznek kirabolni. A méz a kőkorszak óta nemcsak édesítőszer, hanem különleges kultikus jelentőséggel is bírt. Esküvői ünnepségeken, temetéseknél, varázslások során, tartosito és fertőtlenítő szerként is használták. Indiában a méhészet vallási tevékenységnek számított: hitük szerint Visna egy lótuszlevélen néha méh alakjában jelent meg. A régi indiai hit szerint a testet a lélek méh alakjában hagyja el. Az egyiptomiak már Kr. előtt 2500-ban ismerték a méhészkedést, sőt a Níluson hajózva vándorméhészkedést is fojtattak. A méz fontos gyógyszer alapanyag is volt. Az antik világhíres orvosa Hippokratész is szívesen gyógyított mézzel. Különösen a vízben vagy ecetben oldott „savanyú” mézet ajánlották. A régi görögök a mézet „melli”-nek nevezték, ami annyit jelent, mint „különlegesen jó”. A méhek általában a szorgalmat, a háziságot, a takarékosságot, a jótékonyságot, a barátságot, a kitartást, az éberséget, az okosságot és az ügységet jelképezték. A romaiak átvették a görögöktől a méz iránti tisztelettel és elsajátították tőlük a mézbor készítését, a tudományát. A galloktól és a germánoktól a mézsör készítését lesték el. Fegyvereikre, mint a tántoríthatatlan bátorság és elszántság jelképét különös szeretettel vésték rá a méheket. A Biblia is sűrűn foglalkozik a méhekkel, és a mézzel. Az Ígéret Földjén,,tejjel, mézzel folyó Kánaánként „ emlegeti.

Belső-Ázsiában a Stein Aurél által 1913-1915 között feltárt asztanai temető egyik aknasírjának falfestményén méhkaptárokat és méheket találhatunk.

A legkeletibb és legősibb török nyelvben a mézet. „mer” – nek, a méhet „méh” - nek nevezték régen is és ma is.

A méhészet őseink kialakulásának helyén és idejében, Eurázsiában már rég elterjedt foglalkozási ág volt, a méh és a méz szavak egyaránt megvannak a kínai és a török nyelvben,

így azt nem lehet finnugorokhoz  kötni . A kínaiak a méhészetet 4000 éve ismerik, erről a kínai évkönyvből bő tudósításokat kapunk . Már Hérodotosz tesz említést arról, hogy az ő idejében, azaz 2600 évvel ezelőtt az Isztor ( Duna ) mellékén lakó trákok méheket tenyésztettek. A méhészethez a Kárpátoktól az Al-Dunáig elterülő hatalmas hárserdők jó méhlegelőt biztosítottak. Magyarország területén már jóval a honfoglalás előtt foglalkoztak méhészettel. A honfoglalás után a magyarságnál is felvirágzott a méhészet, kivált a kolostorok és a templomok közelében. Ősi méhészkedő nép vagyunk, az Árpád korban a falvak sora foglalkozott méhészettel. Födémes, Méhész, Méhes, Méhlő, Sonkolyos helységneveink és Méznevelő, Mézművelő, Mézadó személyneveink tanúsítják, hogy ez az ősi foglalkozás első királyaink alatt virágzott is Födémes helynevünket Bátky Zsigmond úgy magyarázza, hogy az élőfa-odvakban levő méhcsaládokat télire úgy védtük, hogy a nyílást deszkával (födémmel) szegeztük le. A keresztény hit terjedésével a viaszfogyasztás is fokozatosan emelkedett, hiszen akkoriban a legjelentősebb világító anyag a különféle fáklyák és az olajok mellett a méhviasz volt. A méhészetről az első írásos emlékeink Szent István korából származnak. Az 1019. évről szóló adománylevelében Szent István meghagyja, hogy a zalavári apátságot földjeiben, szőlőiben, halászatában és méhtartásában senki ne háborgassa. Ezen okmányból azt is megtudjuk, hogy az apátságnak a Dráva vidékéről évenként tizenkét font viasz járt. A méhészet fejlődésével párhuzamosan a munkamegosztás is megfigyelhető. különálló foglalkozási ággá válik a viaszkészítő, a mézsörfőző, valamint a mézeskalács sütő.  A méz volt a legfontosabb édesítőszer, szívesen fogyasztottak mézsört, sőt a bort is gyakran mézzel,,nemesítették. Sajátos magyar mézféleség a szelídgesztenyénél már említett dél-magyarország gesztenyeméz az ország egyik régi időktől  kedvelt  faja, a nagylevelű hárs Tilia platyphyllos),az ezüst hárs ( Tilia argentea)  és a kislevelű hárs ( Tilia cordata)- a  hárfák régies neve száldokfa vagy szódokfa volt – nektárjából gyűjtött hársméz vagy hárs lépesméz. Sajátos magyar méz a medvehagymaméz vagy vadfokhagymaméz  ( cigányfoghagymaméz) , amelyet a méhek a Liliaceae-k családjába tartozó, a Kárpát- medencében az őskőkor óta őshonos medvehagyma (Allium ursinum L. ) nektárjából gyűjtik. Sajnos a mezőföldi napraforgó virágméz, amely a napraforgó (Helianthus annuus )