Napjainkban Földünkön egyre nagyobb teret hódít a globalizáció, mely csillogtatja nagyvonalúságát, bővíti a gazdasági lehetőségeket, általa mindinkább központi kérdésé válik az érdek, nő termelési kockázat, ezáltal a felelősségünk is. Mi, emderek pedig nem vesszük észre, hogy közben megfoszt bennünket féltve őrzött nemzeti kincseinktől…A globalizáció hatásaként számítanunk kell a fajtagazdagság elszegényesedésére.

A piac a már ismert fajtaneveket könnyebben elfogadja, és feledteti a kisebb régiók nagyszerű fajtáit. Pedig ezek a fajták a kisebb régiók szülöttei, ott honosodtak meg, ott adják különleges értékeiket a termesztőknek, a borászoknak és a fogyasztóknak.

Ezek a helyi fajták az emberi történelem és az élőhelyek evolúciója útján, egyes népcsoportok munkálkodása nyomán és velük harmoniában, szokásaikhoz illesztve maradtak fent.

Egy nagyobb földrajzi egységben (régióban), ahol a talajok azonos földtörténeti korban keletkeztek és formálódtak, ahol azonos éghajlat uralkodik, ahol azonos gazdasági adottságok adják meg egy-egy szőlőfajta termesztéséhez a szükséges feltételeket, ott csakis azok a fajták szelektálódnak ki és maradnak fent, amelyek genotípusa e feltételekhez alkalmazkodott és termesztési borászati értékei a leggazdaságosabban hasznosultak” (Hajdú Edit, 2003).

Közép-Európában a főként magyarok, lakta Kárpát-medence is egy ilyen régió, ahol a lakosság évszázadokon áttermesztve formálta és szelektálta a keltáktól, a milétosziaktól, a rómaiaktól ránk maradt és az őseink által keletről behozott szőlőfajokat és szőlőfajtákat.

Az évszázadok során nőtt a szőlő formagazdasága és a termesztési tapasztalat: gazdagodtak a fajtákhoz kapcsolódó népszokások, emlékek, amelyeket most a giodalizáció fenyeget.

A Kárpátok hegyei által koszorúzott medence bölcsője az ősi, de sok új szőlőfajtának is.

Az itt élő fajták vagy természetes úton (spontán mutációk vagy spontán kereszteződések által) az evolúció során szelektálódtak, vagy pedig tudatos hibrizáció termékei.

A honos és főleg a régi fajták eredete nem minden esetben ismert előttünk (Hajdú Edit, 2003. p.8. ). De bárhogyan is keletkeztek a magyar fajták, a Kárpát-medence ökológiai és ökonómia adottsága között maradnak fenn és még ma is termesztik. Ezek a ,,hungaricum”-ok. Ez hagyomány, és ha hagyományról beszélünk,  Ladocsi Gábor (1999) értelmezésében értékeket szolgálva valamit átadunk. S a hagyomány akkor érték számunkra, ha azt a valamit megbecsüljük és megbecsültetjük, szolgáljuk és felelősséggel a következő nemzedéknek értékként, továbbadjuk.

A hagyománynak személyes jellege van, emberekhez kötődik.

Ahhoz, hogy a hagyományt őrizzük és továbbadjuk, szükség van ahhoz, hogy lekötelezettjei legyünk, tudjuk, hogy az valóban a miénk, s úgy kezeljük, mint elidegeníthetetlen értéket. A Hungarikumok azok a szőlőfajták, amelyek kizárólag a Kárpát-medencében őshonosak, minden bizonnyal itt keletkeztek, vagy régóta termesztésben vannak a magyar földeken, mert alkalmazkodtak az azok által nyújtott élettérhez.

Ezeket a szőlőfajtákat a Föld szőlőreáljában vagy nem termesztik máshol, vagy termesztésük jelentéktelen, s inkább csak gyűjteményes jellegű. Ezeket a fajtákat a mai szőlészet és borászok a hagyomány útján megismerték, vagy elődeik már eredményesen termesztették, a belőlük készített borok márkanevet kaptak, a magyar ízlésvilágnak megfelelnek és ünnepeinkhez (keresztelő, lakodalom stb.) illenek, az adott esemény hangulatát felemelik és alkalmasak a magyar emberi kapcsolatok kialakítására, fenntartására.

Szőlő-hungarikumok tehát azok a szőlőfajták, amelyek itt születtek, vagy vidékről érkeztek, de meghonosodtak a magyar régióban, és hagyományainkhoz kapcsolódtak, gazdaságosan termeszthetőek, és étkezési szokásainkhoz illenek akár friss szőlőként, akár finom borként. Ezek a szőlőfajták elsősorban a magyarság szőlőtermesztési és borászati kultúrájának része.

Nem nevezhetők ,,hungaricumnak”azok a fajták, amelyek nem magyar földről származnak, egy nagy régióban, ezen belül több száz éve már a Kárpát-medencében is termesztik.

Ezeket,,honosított fajtáknak” nevezzük.

,, A magyar és honosított fajtákat éppen nekünk, magyaroknak illik és szükséges menteni, hogy fennmaradjanak az egész Kárpát-medencében a jövő generációnak.