Rendszeres fogyasztását mind a csontleletek felaprózottsága, mind pedig Bölcs Leó Taktika című művéből a magyarokat követő lovascsapatokról idézett részlet igazolja, de így él az a közhiedelemben is.
Bölcs Leó jegyzi meg, hogy a magyarok seregeit ménesek tömege követi részben élelem és tej biztosítása céljából.
Anonymus krónikájában arról értesülünk, hogy Ond, Ketel és Tarcal vezérek a Bodrog mentén egy hegyen kövér lovat áldozva nagy áldomást tartottak.
Julianus barát is beszámol 1237-es útja alkalmából a lóhúsevésről. A húst egyébként őseink többnyire pácolták és sós, fűszeres vízben megfőzték.

A kereszténység felvétele után, Szent István idejében a lóhúsevés megszűnőben volt, és már csak „pogány” szokásnak minősült. Sőt, némelyeknek bűnül rótták fel, miként azt az 1046-ban bekövetkezett Vata-féle pogánylázadással kapcsolatosan a XIV. század végi Képes Krónika följegyezte: „Vata átkos és kárhozatos biztatására mind a nép az ördögnek szentelte magát, lóhúst ettek, és mindenféle gonosz bűnt cselekedtek”.

A lóhúsevés ezért vált országos üggyé, mert a lókultusz mélyen gyökerezett a „polgárnak” nevezett magyar hitvallásába. Ősvallásunknak nagy irodalma van, s benne a ló hitbéli szerepét a szerzők sokasága tárgyalja. Ismert az ősi magyar hitvilággal kapcsolatos lóáldozás szokása, és a lovas vagy lóbőrös temetkezés kiterjedt rítusa. Mindezek a szertartások végső soron a lóhús evésében érték el csúcspontjukat, mivel a sírban nem elhelyezett testrészeket a gyászolók fogyasztották el.

A lovas népeknél amúgy a lónak a hús-haszna háttérbe szorul.
A Gilgames-eposzban is van utalás arra, hogy az értékes ló húsát nem eszik. Fogyasztása a vallásos zsidó közösségekben is tiltott.
Mohamed proféra ugyan maga nem evett lóhúst, de nem tiltotta. Ennek ellenéra az iszlám későbbi irányzatai a lóállomány védelme érdekében a lóhúsevés ellen fordultak. A vallásos tádzsikok a lótejet sem fogyasztják.
Ezzel szemben számos adattal rendelkezünk, hogy az Észak-Európában lévő germán népek fogyasztottak lóhúst.
A keresztény Európában Winfried Bonifatius, a későbbi püspök 715-ben tiltotta a lóhúsfogyasztást, majd III. Gergely pápa (731-734) tovább szigorított ezen a rendelkezésen, hogy a lóáldozat „pogány” szokását megtörje.
A tatárjárás után hazánkba érkezett kunok egészen a XIV. századig fogyasztott lóhúst (Takács, 1988-1989).

A lóhúsevés Európába a felvilágosodás idején tért vissza, elsősorban Franciaországban. Ekkor sokan a lóhús egészséges volta mellett érveltek. Larry báró, Napóleon tábori sebésze lóból főzött erőlevessel állította talpra a sérült katonákat. A XIX. század végére a lóhús fogyasztása, a „chevaline” mellett szabályszerű kampány bontakozott ki. Franciaországban és Belgium vallon területein a lóhúsevés mindmáig a legelterjedtebb egész Európában.
Magyarországon a mai napig különleges drága ételnek számít a lókolbász, a lószalámi és a lóvirsli, amit az orvosok különösen gyermekek részére igen egészségesnek és táplálónak tartanak.