Olyan nemzetségek tartoznak ide, amelyeknek vagy rövid izzómájuk, vagy olyan hagymájuk van, mely tulajdonképpen az allevelek koszorújával körülvett rizómából alakult ki.

A virágzati kocsány mindig levéltelen, és egy álernyőben végződik, amelyet két vagy több buroklevél vesz körül, néha pedig a virágzat egyetlen virágból áll.

Az egész északi eurázsiai féltekén előforduló hagyma (Allium) nemzetségnek mintegy 300 faja ismert: a legnagyobb faj-és egyedszámban Közép –Ázsiában dísz-és haszonnövényként, főleg főzelék-és fűszernövényként vadon él.

A Kárpát-medencében őshonos a Medvehagyma (Allium flavum), a Fekete hagyma (Allium atropurpureum) és az Allium narcissiflorum.

Turkesztánban őshonos a Turkesztáni hagyma (Allium karataviense). Havasi hagyma (Allium voctorialis). Nálunk szórványosan előfordul a szőlőhegyek kedvelt növénye, a Kígyóhagyma (Allium scodoprasium) és a Nyári hagyma (Allium ampelloprasum).

A vöröshagyma a legrégebben termesztett konyhakerti növények egyike: Kínában és Japánban, mint tápláléknövényt az ősi idők óta termesztik.

Belső –ázsiai: eredetű, onnan az Óvilágban gyorsan elterjedt: a Kínai Évkönyvek a Kr.előtti III. évezredből is már említést tesznek róla, ott ,,csüngnek” olvasott jellel jelölik, ami arra enged következtetni, hogy ott a vöröshagyma régóta ismert és őshonos növény volt.

Ugyanebből az időből, Egyiptomból és Mezopotámiából számos vörös és fokhagyma gerezd került elő. Az egyiptomiak ,,basal” vagy ,,bussul” néven ismerték /ismerik, szanszkrit nevei: ,,palandu”,,latarka” vagy,, sukandaka,”

A Hun Törzsszövetség tagjainak a ,,keng” és ,,takeng” nevű áldozati ételeknek egyik alapanyaga a vöröshagyma volt.

A görögök ,,crommudinak”nevezték, Plinius caepának írták le és országonként különböztették meg ( cyprium, cretense, samthraciae stb.).

Ugyancsak Plinius leírásából tudjuk, hogy a vöröshagyma Egyiptomban olyan becses volt, hogy a rómaiak nagy mulatságára, mint ,,istent” tisztelték: amúgy a hagyma már az első dinasztia idején is néptápláléknak számított.

Jól ismerték a vöröshagymát az ókori görögök is, és közkedvelt eledele volt Róma lakósainak, bár a vagyonosabb rómaiak kerülték a hagyma fogyasztását, és emiatt a ,,hagymaevő” jelző meglehetősen pejoratív értelmezésben szerepelt.

A Kárpát-medencébe feltehetően őseink hozták magukkal Belső-, vagy Közép-Ázsiából. A hagyma hazai előfordulása a IX. századtól folyamatos: az ősi magyar ételkultúra legfontosabb alapanyaga.

Magyarországon a középkorban éppúgy, mint a török időkben, nagy mennyiségben termesztették a hagymát.

Sok írott forrással rendelkezünk a török időkből: az oszmán törökök az értékesítése után adót is szedtek. A korabeli összírásokon adóként tüntették fel a hagymáskerteket – az úr. ,, bosztán-kerteket”. Népitáplálkozásunkban mindig nagy szerepet játszott: erről Bél Mátyás 1730-ban így emlékezett meg :,, A Magyarnak vöröshagymánál semmi sem lehet kedvesebb.

Soknak ez a vacsorája és az ebédje, kivált, ha házon kívül, úton van”

Ismert példabeszéd: ,, a Magyar tüzet eszik és iszik” . Ám valójában oly kellemes ízű a magyarországi vöröshagyma, főként a fehér, hogy íze az almáét is felülmúlja…”

A sok –sok évszázados nemesítés eredményként számos, különböző nagyságú és alakú hagyma változatát állítottak elő.

A hagyma alakja a hosszúkás –megnyúlttól, a gömbölydedig mindenféle lehet, míg a buroklevél színe mindig hófehér, sárga, narancssárga vagy akár sötétpiros.

Változik a húsos pikkelylevelek színe, a hagyma eltarthatrósága, beérési ideje valamint a zamatanyagok töménysége is.

A vöröshagyma hatóanyagai: illóolajok, vitaminok, pektin, guvertin stb.

Gyógyhatásai közül bélféregűzésre, vizelethajtásra, étvágygerjesztőnek, vércukor csökkentésére és még sok gyógyító célra használják.

Használata igen sokoldalú, szinte alig van olyan leves, főzelék vagy hús, amelynek készítésekor hazánkban nem használnak vöröshagymát, de fiatal korában és egyes édes fajait nyersen is fogyasztják. Hungaricum a Makói vöröshagyma, amely mindem más vöröshagymától megkülönböztethető jellegű gazdag ízű és magas fűszerezési értékű.

Jellemzője a közel gömb alakú, átlagosan 5-7 cm-es, nem túl nagy méret, azonban ez a hagymatest kifejezetten kemény és tömör húsú, a külső borítóhéj, pedig jól záródó, többrétegű, beérten sötétvörös színű.

A Makói vöröshagyma csontfehér színű, szárazanyag-tartalma kiemelkedően magas, 16%-os, szemben a többi hagymaféle 10%-os alatti értékével.

Ez a magas szárazanyag-tartalom jó tárolhatóságot biztosít, beltartalmi értékét hosszú ideig, egész télen át megtartja, későn csírásodik.

A különösen magas allium-szulfid-, C-vitamin-, peptid-, pektin-és cukortartalom valamint a jellegzetes illat és csípősség együttese adja az egyedülálló kellemes ízt. A Makói hagyma sikertörténete az emberi szorgalom és a hagymával foglalkozó szegény emberek társadalmi-gazdasági felemelkedésének a története.

Sajátos magyar nemesítésű Győr-Moson-Sopron megyében – különösen a Kisalföldön termesztett – ezüstfehér és sárga színű Kisalföldi áttelelő hagyma.

Őszi vetéssel termesztik, télálló, kissé lapított és alacsony – 10% körüli – szárazanyag–tartalmú, íze kiváló és kevéssé csípős.

A fehér színű változatok húsa hófehér, de a borítólevelük vékony, ezért hajlamos a zöldülésre.

Az áttelelő hagymákat tavasszal zöldhagymaként és csemegehagymaként frissen fogyasztják.

Az áttelelő hagyma értékes vitaminforrás, jó ízű csemege: szinte minden ételhez felhasználható.